„Nem mondták magának azokat a csúnya szavakat, hogy anorexia vagy bulémia?” – tette fel nekem a kérdést egy belgyógyász. Elég furán néztem rá. Világ életemben küzdöttem azzal, hogy akkor sem tudtam hízni, ha akartam. Igazából nem is értettem, hogy miért kérdezi ezt egy orvos, amikor azzal megyek hozzá, hogy „nem tudok meghízni, csináljon velem valami”.
Nem ismerek anorexiás, se bulémiás személyt. Nem hiszem, hogy bármelyikük is azzal állítana be egy orvoshoz, hogy segítsen neki hízni. Persze nem ez az orvos volt az egyetlen, akinél jártam „hízás-ügyileg”.
Meséltem róla korábban, hogy gyerekkoromban nem tudtam hízni. Persze mindig jöttek a rokoni jótanácsok, hogy „majd ha végzel az egyetemen”, „majd ha eléred a harmincat”, „majd ha negyven leszel, akkor tuti”. Mondanom sem kell, nem lett igazuk. Na jó, idén leszek negyven, még van néhány hónap.
Igazából azt vettem észre, hogy körülöttem az összes kolleganőm megpróbált fogyókúrázni. A jelentős részük egy-két hónap sanyargatás és minimális eredmény után feladta. És persze néztek engem, aki otthon elfogyasztott reggeli után tízóraizott, ebédezett… néha még uzsonnázott is a munkahelyen. És nem voltam anorexiás.
Tudom, a bulémiások esznek, utána meghánytatják magukat. Én ezt nem tettem. Nem láttam volna annak értelmét. Gondolj csak bele. Küzdesz a kajával, hogy legyűrjed, majd egy kellemesnek nem mondható procedúrát követően kijön belőled. Nem tudtam elképzelni, hogy ilyet tegyek.
Így aztán arra a bizonyos orvosi kérdésre csak nevetni tudtam, hogy „nem vagyok én anorexiás!”
4-5 évente elmentem orvoshoz segítséget kérni: „szeretnék hízni”. Ennek aztán az lett a vége, hogy gyomorfekéllyel kezeltek.
Merthogy a gyomorfekély is hasonló tüneteket produkál, mint az, amikor a gluténérzékenység gyomorgörcsöt okoz. Úgy nem mellékesen, tényleg volt gyomorfekélyem is. Arra, hogy nem tudok hízni, a válasz az „erőltesse” volt. Nem tudom erőltetni a kajálást. Eszem eleget. Ezt a párom is szokta mondani mindenkinek, aki mondja, hogy „milyen vékony vagy”. Erre a válasza, hogy „pedig eszik eleget”. Egy időben még hízókúrát is tartottam!
Egy kolleganőm fogyókúrázott, én meg hízókúráztam. Mindkettőnknek 3 óránként kellett ennie, csak neki nagyon kevés, nekem meg nagyon magas kalóriatartalmú ételt. Ennek az lett a vége, hogy megutáltam a kajálást, mert állandóan enni „kellett” és így gyakorlatilag szinte mindig kellemetlen volt a közérzetem. 3 hónap után visszaálltam a régi normális kajálásra. Utána is naponta 5-ször ettem, csak nem számoltam a kalóriát. Annyit ettem, amivel jóllaktam. Szóval, köszönöm, nem voltam anorexiás továbbra sem…
A hízással kapcsolatosan a kezembe adott rengeteg szóróanyagot. Mondta, hogy nézzem meg, melyek ezek közül a nagy kalóriatartalmú ételek és válasszam azt. Vegetáriánus vagyok, így az élet nem egyszerű. A glutén tartalmú ételek kizárásáról szó sem volt, hiszen azt nem diagnosztizálta.
Szóval, még mindig ott tartunk, hogy a megoldás a problémára az „egyen többet”. És sorban diagnosztizálták azokat a betegségeket, melynek a kiváltói okai között a gluténérzékenység is szerepelhet.
Rendben volt/van az énképem, pontosan láttam magam a tükörben, hogy milyen vagyok, 17-es BMI-vel.
