Nem kell betegre enned magad!

Megint itt egy hosszú hétvége. Igaz, ez most a Mindenszentek és a halottak napja jegyében telik. A négy egymás utáni napot sokan kirándulásra, kikapcsolódásra használják, elhunyt szeretteikre máskor emlékeznek. Vannak, akik elhunytak nyughelyének látogatása mellett élő rokonaik, szeretteik is meglátogatják. A vendéglátás pedig nem telhet el a kelleténél több étel elkészítése és elfogyasztása nélkül. Biztos ez? 

Azon gondolkodtam, hogy miért van az, hogy rendszeresen túl sok ételt főzünk, ha jönnek a vendégek? Miért van az, hogy mindig hatalmas étkezésekkel ünneplünk?

Születéstől a halálig elkísér minket a nagy ételfogyasztás.

Amikor megszülettél, a szüleid megünnepelték. Általában a férfiak “tejfakasztó bulit” is tartanak. Ez utóbbi leginkább az innivaló körül forog, nem annyira az étel a lényeg. Aztán jönnek a születésnapok, karácsonyok, húsvétok. Meglátogatjuk azokat, akiket szeretünk. És természetesen mindenki szeretne finomat tenni az asztalra. Ennek legtöbbször az a vége, hogy jóval többet főzünk, mint egyébként. Én is csináltam ilyet, nem egyszer. A vendégség végén meg persze pakoltunk, ami meg nem fogyott el, azt meg napokig ettük. 

Nem tudom, mi ennek az oka, de rokonlátogatás és a nagy étkezések már évszázadok, talán évezredek óta együtt járnak. Mert szeretnénk a másiknak jót tenni, jó és finom ételt tenni az asztalra. A rokonoknak, családoknak jót szeretnénk, jól tartani őket. A jól tartás pedig együtt jár azzal, hogy a jó beszélgetések mellett jó ételeket teszünk le az asztalra. A sok étel pedig azt jelzi, hogy nem hagyjuk, hogy bármiben is szűkséget szenvedjenek a rokonok. Ez egy nagyon kedves gesztus. Számomra azt jelzi, hogy gondoskodunk a szeretteinkről. 

Visszhangzanak bennem a nagymamák-nagynénik szavai: egyél még, olyan vékony vagy. Ezt mondták nekem. A kicsit jobb húsban lévő rokonoknak meg az “ekkora ember sokat eszik” szavak jártak. Igazából teljesen mindegy, hogy sovány voltál, vagy kövér, mindenképp tukmálták rád az ételt. Legalábbis a mi családunkban ez volt. 

Ha meg sokat ettünk, akkor régebben első körben a nadrágszíjon engedtünk egy kicsit. Aztán jött a szódabikarbóna. Mert azt gondoltuk, hogy attól jobb lesz. (Ha nem ismernéd: egy kis mokkáskanálka szódabikarbónát kevertünk el egy fél pohár vízben, megittuk és vártuk a hatást, ami bizony egy emberes böfögés volt.) És persze a túlzott mértékbe vitt étkezés után jött a hasfájás, a hascsikarás. Na jó, nekem a fel nem ismert gluténérzékenység és a gluténtartalmú ételek utáni hasfájás is a sorsom volt. Hasfájás ide, hasfájás oda, a vendégségek során gyerekkoromban mindenki degeszre ette magát, ezt tapasztaltam.  

Nem emlékszem, mikor jöttek divatba az “emésztést könnyítő” bogyók. Nem tudom, észrevetted-e, de a nagy ünnepek előtt megszaporodnak a tévében az ilyen jellegű reklámok. Hogy nem gond, edd betegre magad, utána meg kapjál be ebből a bogyóból és egyből jobban leszel. Megjegyzem, volt olyan, amit kipróbáltam és nekem is használt. Könnyebb lett tőle a hasam.

A legnagyobb döbbenet mégis ma ért. Édesanyám hasnyálmirigyét tavaly eltávolították egy rákos megbetegedés miatt. Ezért olyan kapszulát is kell szednie, ami azokat az enzimeket tartalmazza, melyeket egy egészséges embernél a hasnyálmirigy tartalmaz. Szüleim ma mutattak egy másik, vény nélkül kapható kapszulát, amit a tévében emésztést könnyítő tablettaként reklámoznak. Mit tartalmaz? Hasnyálmirigy által termelt enzimeket. Persze, nem emberi hasnyálmirigyből vonják ki, meg nem olyan számban. De akkor is. Kissé megdöbbentő volt az egész. Egy olyan embernek, akinek eltávolították egy szervét, pótolni kell a szerv funkcióit. Azt nem értem, hogy egy egészséges embernél minek kell ezeket a funkciókat mesterségesen megsokszorozni? A válasz egyszerű: hogy az amúgy emészthetetlen mennyiségű táplálékot meg fel tudja a szervezet dolgozni. 

Nem azt mondom, hogy ne legyenek finom ételek egy vendégségben. Nem azt mondom, hogy ne főzzenek-süssenek az emberek a szeretteiknek különleges ételeket. Csupán az jutott eszembe, hogy itt is érdemes mértéket tartani. Ne a szervezetünket erőltessük meg. Ne a szervezetünkre erőltessünk rá egy természetellenes állapotot.

Együnk annyit, ami még jólesik.

Együnk finomat. Az a töltött káposzta jó felmelegítve is, amit a nagymama készített. A sült oldalas is eláll a hűtőben. De még a rántott húst is meg lehet később enni. Ráadásul egy vendégség nem csupán az étkezés idejére tart, utána egy jó kis beszélgetést követően is lehet uzsonnát enni, vagy a vacsorát a maradékból megoldani, ha sokat főztek. 

Nekem csupán az jutott most eszembe, hogy a szerettek látogatása, a kikapcsolódás ne a degeszre – és betegre – tömött gyomorról szóljon, hanem arról, ami igazán: hogy lássuk a szeretteinket, érezzük jól magunkat és a wellness-hétvége is a jólétről szóljon, hogy necsak a lelkünk, hanem a testünk is érezze jól magát. 

Csodaszép hétvégét mindenkinek!