Idén nyáron voltak bizonyos változások a feliratokban. Új megfogalmazásokat határoztak meg, amivel jelölhetik a gluténmentes élelmiszereket. Két megfogalmazás nálam kiverte a biztosítékot:
„cöliákiában szenvedők is fogyaszthatják”
„kifejezetten cöliákiában szenvedők számára készült”.
Hát, köszönöm, de én nem szenvedek. Ahogy megláttam ezt a képet, egyből egy 70-es évekbeli kórházi belosztály jutott eszembe, ahol a 80 éves nénik fekszenek és mindenki hangosakat nyög, mert annyira rosszul van, merthogy szenvednek egy ideig. Ami általában néhány hét alatt elmúlik.
De én nem szenvedek! Egyáltalán nem, de tényleg. Ráadásul ez el sem múlik. Ez az egész cöliákia csak addig szenvedés, amíg nem tudod, hogy cölis vagy. Ahogy megtudtad és tartod a diétát, onnan egyáltalán nem az. Sőt. Akkor most mi van?
Igen, cöliákiás vagyok. Igen, betartom a diétát. Igen, tényleg azokat az ételeket fogyasztom, ami nem károsítja a beleimet. És pont ezért nem szenvedek.
Szerencsére vannak más megfogalmazások is az új jelölések között:
gluténérzékenyek is fogyaszthatják (ez már mennyivel másabb, nem?)
gluténmentes (na, szerintem ez a tuti)
nagyon alacsony gluténtartalmú (ezt még érteném, de aki cöliákiás, annak tök mindegy, hogy mennyi glutén van benne, így is meg úgy is rosszul lesz)
kifejezetten gluténérzékenyek számára készült (ez legalább az elkészítés módját illetően megnyugtató).
És egyből eszembe jutott az a megbélyegzés, amit amúgy is kapunk, mi, „cölisek”. Merthogy egy csomó mindent nem ehetünk meg. Ez persze szenvedés, de lelki és nem a betegség okozta fizikai. Ez persze úgy csapódik le másoknál, hogy
már megint finnyás (én lennék a legboldogabb, ha bármit gondolkodás nélkül megehetnék, finnyás a szomszéd macskája, nem én),
egy kicsitől nem lesz bajod (DE!!!),
ne különcködjél már, hogy nem eszed meg, amit a többiek (nem különcködésből csinálom, bocsi, hanem mert bajom lesz tőle),
megér ez egy kis hasfájást, nem? (Ja, mégha csak a hasfájás lenne a következménye… csinálj Te magadnak akkora hasgörcsöt, amit mi kapunk, aztán utána magyarázd, hogy megér vagy sem ennyit.)
néha lehet bűnözni, nem? (ez nem fogyókúra, ahol az ember „bűnözhet” és nem lesz következménye. Egyszóval: NEM)
És akkor még most megkapjuk azt is, hogy mi ilyenben szenvedünk. Na, már hallom is, hogy
csak sajnáltatni akarják magukat,
csak plusz szeretetet akarnak kicsikarni,
azt akarják, hogy mindenki rájuk figyeljen,
nekem sokkal több bajom van ennél, ez egyáltalán nem szenvedés.
Na igen. Nem szenvedek. Nem akarom sajnáltatni magam. Nem akarom kicsikarni a szeretetet, mert azt nem lehet. És egyáltalán nem akarom, hogy mindenki rám figyeljen emiatt – figyelembe véve azt, amiket kapok időnként.
Van, aki megfelelően tudja kezelni ezt az állapotot. Például nagyon kedvelt Keresztanyám. Egyik nap ebéd utánelmentünk meglátogatni őket és mondtam, hogy ne készüljön, mert úgysem ehetek süteményt. Nagyon kedves volt, elment egy boltba, ahol a sütemények dobozára apró betűvel rá volt írva az összetétel. A sütis tál mellé oda volt készítve a nagyító, hogy olvassam el, ehetem-e vagy sem.
Ő nem ismeri azt, hogy mit ehetek. Kedveskedni akart, így rám bízta a döntést: ha sütit választok, akkor döntsem el, ehetem-e vagy sem. Ez sem volt szenvedés. Sőt, nagyon örültem neki, hogy így vigyáznak rám! Mert lehet megbélyegezni és lehet kedvesen is kezelni ezt az egész állapotot. Ami most már egyáltalán nem szenvedés.