Gluténterápia

TOFU – enni, vagy nem enni, ez itt a kérdés

Számos hitvitát hallottam már a tofuval kapcsolatosan. Vegán táplálkozást folytatók közül sokan úgy vélik, hogy elhagyhatatlan, feltétlenül szükséges, enélkül nem élet az élet. Mások úgy gondolják, hogy a szója úgy ahogy van, ördögtől való, fogyasztása nemhogy hasznos, de egyenesen káros az egészségre. Gondolom, az igazság valahol a kettő között van. Így úgy döntöttem, utánajárok a tofunak.

Akik a tofu fogyasztását támogatják, azzal érvelnek, hogy magas fehérjetartalma miatt a vegán táplálkozás elhagyhatatlan része. Olyan tápanyagokat tartalmaz, amit a húst nem evők táplálkozásuk részévé kell, hogy tegyenek. Kell a protein a szervezetnek. A napi protein-adag egy részét a vegán-vegetáriánus táplálkozásúak tofuval viszik be a szervezetükbe. A tofu pedig nem másból készül, mint szójababból.

És itt már rögtön fent is akadtam az első ponton: egyes kutatások szerint a szója nem egészséges, nem előzi meg a betegségeket, de nem is biztonságos. Véleményük szerint a szója (azaz a tofu is) többet árt, mint használ. Pajzsmirigy-diszfunkciók kialakulásában például találtak összefüggést a szójafogyasztással.

A szójából készült termékek fermentáltak vagy nem fermentáltak. A fermentált termékek már nem tartalmazzák azokat a mérgeket és káros növényi hormonokat, melyeket a nem fermentált szója-termékek tartalmaznak. Így aztán úgy gondolják, hogy a nem fermentált szója-termékek fogyasztása hazárdirozás az egészséggel. Eljutottunk oda, amiről az elején is írtam: az igazság a kettő között van (X akták hívők nyugodtan mondják, hogy odaát). Vannak tehát olyan termékek, amik az egészségre nem ártalmasak és vannak olyanok is, melyeket az USA-beli kutatások kifejezetten károsnak mondanak.

Miért ne fogyasszunk akkor tofut?

A teljesség igénye nélkül néhány ok a fogyasztás mellőzésére:

  1. Annyi növényhez hasonlóan a tofut is módosították genetikailag. Ezzel az a gond, hogy egyes kutatások szerint a világ kukoricatermelésének 90 %-a, a sárgarépa termésnek is jelentős hányada génmódosított – és még ki tudja, mi minden. Enni pedig kell valamit. Ezért sokan – köztük én is – ezt a veszélyt bevállalják.

  2. A tofu fitoösztrogéneket tartalmaz. Na, ez már komolyabb érv. Ennek az a lényege, hogy a szervezet normál ösztrogén-termelését blokkolja. Ez egészségesnek semmiképp sem mondható. A megváltozott hormonmennyiség egyáltalán nem tesz jót a női szervezetnek, különösen azoknál káros, akiknél mellrákot diagnosztizáltak.

  3. A tofu rombolja a pajzsmirigyet is. A cöliákia szinte kéz a kézben jár a pajzsmirigy-betegségekkel. Így aztán egyetlen étel fogyasztása sem ajánlott, ami felborítja a nagy nehezen visszaállított pajzsmirigy-működést. Egyes kutatások kimutatták, hogy a szóját nem fogyasztók és a szóját fogyasztók pajzsmirigy működése között jelentős eltérés van. Utóbbiaknál a pajzsmirigy-túlműködést jelentős arányban diagnosztizálták.

  4. Hiányállapotokat is előidézhet a túlzott tofu-fogyasztás, például D-, és B12 vitamin hiányt. Ezek a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen vitaminok, így hiányuk esetén utólagos pótlásra van szükség.

  5. Elmebeli állapotokkal kapcsolatos összefüggést is kimutattak a szójafogyasztás vizsgálata kapcsán. Egyes kutatások szerint a demencia és az Alzheimer kór kialakulását is elősegíti, illetve a kialakult állapotot súlyosbítja a tofu fogyasztása.

Akkor most enni vagy nem enni (a tofut)? A fehérjét más forrásból is lehet pótolni. A gombák az egyik legjobb fehérje-források. Ha valaki bírja a hüvelyeseket, akkor más babfajtákból is tud bevinni a szervezetébe bevinni fehérjét, ha már a csülkös pacalt kihagyja az étrendjéből. Ha mégis tofut eszel, akkor az általam olvasott (az angol nyelvű forráscikkben linkként behivatkozott) kutatások alapján az a legjobb, ha fermentált tofut eszel – már ha rá van írva a termékre.

Forrás: https://draxe.com/what-is-tofu/

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!