A frittata az egyik legegyszerűbb étel, amit akár egy bőséges reggelire, akár egy könnyedebb ebédre is elkészíthetsz. Alapvetően gyorsan készen van és szerencsére több maradékot is bele tudsz tenni. Például sült krumplit.
Mi előző nap a sóskamártást sült krumplival készítettük. Megjegyzem, sokkal finomabb, mintha főtt krumplival ennéd. Ha szereted a sóskamártást, próbáld meg serpenyős sült krumplival, sokkal finomabb! Ha előtte félig megfőzöd a burgonyát, akkor sokkal gyorsabban készen lesz a serpenyőben vagy a sütőben. Én úgy készítem, hogy nagyobb darabokra vágom fel a krumplit, sós vízben 5 percig főzöm, majd leöntöm a vizet, olajat öntök az egészre, jól összekeverem, majd megy bele a serpenyőbe vagy a sütőbe. 2-3 percenként megforgatom addig, amíg szép piros színe nem lesz.
De térjünk vissza a frittatához, hiszen most annak a receptje érdekel téged. Leírom az elkészítést a húsos verzióra is, és találsz helyettesítést úgy is, hogy vegán verzióban tudd elkészíteni az ételt.
Hozzávalók 2 személyre a frittatához:
-
4 tojás (nyers) – vegán verzióban csicseriborsólisztből készíts „rántottát”,
-
maradék sült burgonya vagy 2 nagyobb nyers burgonya,
-
4-5 szem koktélparadicsom,
-
egy fej hagyma, vagy egy nagyobb szál újhagyma,
-
nyers paprika,
-
só, bors, paprika, petrezselyem,
-
olaj a sütéshez – lehetőleg olívaolajat vagy kókuszolajat használj,
-
ha húsos verziót késztesz, akkor kolbász vagy sonka,
-
parmezán a tetejére ízesítésnek.
Hogyan készítette el Laci a frittatát?
Ha nem vegetáriánus verzióban készted, akkor szeld karikára a kolbászt vagy darabold fel a sonkát és serpenyőben pirítsd meg, majd vedd ki a húst egy kis tálkára
Ha nincs sült krumplid, akkor pucold meg és vékony karikákra szeld fel a krumplit, majd serpenyőben pirítsd meg. Ha van előző napi sült krumplid, akkor ezt az egészet megspórolhatod. Ilyenkor csak melegítsd át kis olajon serpenyőben a sült krupmlit. Közben a koktélparadicsomokat mérettől függően vágd ketté vagy negyedekbe, a hagymát karikázd fel. A nyers paprikát vágd fel vékony szeletekre, a tojást pedig üsd le és keverd össze, mintha tojásrántottát készítenél. Ha vegán verzióban készíted, akkor a tojást csicseriborsóliszttel helyettesítsd.
Ha nem húsosan készíted az ételt, akkor sózd és borsozd meg a tojást, tehetsz bele kevés paprikát is. Ha kolbásszal vagy más, ízesített hússal készíted, akkor a fűszerezéssel bánj óvatosan, mert a kolbász íze benne lesz az ételben.
Amikor már aranybarna a burgonya, a tojás kivételével adj hozzá mindent és pirítsd meg még egy kicsit. Ilyenkor tedd hozzá a húst is. Ha átpirítottál mindent, akkor öntsd hozzá a felvert tojásokat.
És itt jön a neheze: ha kicsit átsült a frittata, akkor a serpenyőre tegyél egy nagyobb tányért. Majd a serpenyő nyelét fogd meg az egyik kezeddel, a tányért pedig a másik kezeddel szorítsd rá a serpenyőre és egy gyors mozdulattal fordítsd meg az egészet. Majd a tányérról csúsztasd vissza az egészet a serpenyőbe. Ha ezzel megvagy, lélegezz fel, mert már csak egy kicsit kell várni. Ilyenkorra már garantáltan csorog a nyálad. Nyugi, mindjárt eheted. Egy percet még süsd, majd tedd ki tányérra.
Amíg meleg az étel, reszelj rá egy kevés parmezánt, szórj a tetejére egy kis petrezselymet és máris eheted a frittatát, ahogy Laci csinálja. Jó étvágyat!
Tegnap volt a tv-ben egy Harrison Ford film, ő is ezt készítette benne. Ezek szerint elég elterjedt egy étel.
Ezt régen agglegény rántottának hívtuk,de ma már flancolunk és frittatának hívják.