Gluténterápia

Vitaminológia – C-vitamin

Mint minden élőlénynek, az embernek is sok mindenre van szüksége az egészséges élethez, többek között vitaminokra. Már jó néhány éve hallom azt, hogy milyen jó a sok vitamin és azt is, hogy milyen káros a sok vitamin. Van számos vitamin, ahol pont két ellentétes dolog terjedt el hasznosságukkal kapcsolatosan. Az egyik ilyen a C-vitamin. 

Ha utánaolvasol a C-vitamin jótékony hatásának, két dolgot biztosan megtudsz: mennyire hasznos, de azt is, hogy mennyire káros nagy dózisban. Az egyik cikkben azt írják, hogy minél többet fogyassz belőle. A másik cikkben meg azt olvasod, hogy van egy határ, aminél többet ne egyél, mert csak ártasz vele magadnak. 

Nézzünk egy kicsit körbe. Mit is tudunk a C-vitaminról? Azt biztosan, hogy Szent-Györgyi Albert fedezte fel ezt a vegyületet 1928-ban, majd a paprikából is sikeresen kivonta

Mi mindenben található még természetes C-vitamin? 

  • citrusfélék (citrom, narancs, grapefruit),
  • bogyós növények és zöldségek (például paprika, paradicsom, sőt a burgonyában is van),
  • egyes gyógynövények – ezt azért érdemes kiemelni, mert számos gyógyhatással is bírnak a magas C-vitamin tartalom mellett (legismertebb a csipkebogyó, ami megfázás esetén nagyon jó szolgálatot tesz, de a homoktövisben is nagyon nagy dózisban található meg).

Mi történik az emberi szervezettel, ha nincs elég C-vitamin bevitel?

  • vérzékenység,
  • fogínysorvadás,
  • izombántalmak,
  • lassú sebgyógyulás,
  • fertőzésekre való hajlam,
  • rendszeres gyulladásos megbetegedések.

Miért jó az Neked, ha C-vitamint fogyasztasz?

  • segíti a csontok és a fogíny fejlődését,
  • szebb lesz a bőröd (na jó, nem csak a C-vitamintól, de ez is kell hozzá),
  • segít a sebgyógyulásban, égési sérülések gyógyulásában,
  • segíti az immunrendszer működését,
  • kisegítő kezelésként használható a rákos megbetegedések kezelésében,
  • és skorbutos sem leszel – ez valószínűleg most nem veszélyeztet, de ki tudja,
  • meg még úgy általában jót tesz az egészségednek.

Mikor nem jó a sok C-vitamin fogyasztása?

  • ha kálcium-oxalát típusú veseköved van (tudom, ne káromkodjak. De a C-vitamin oxaláttá bomlik le, ezért növeli a már kialakult oxalát típusú vesekövet),
  • ha éppen hasmenésed van (a túl sok C-vitaminnak van egy enyhe hashajtó hatása, és amúgy is, ha éppen megy a hasad, úgysem szívódik fel rendesen),
  • ha túl sok a vasad (segíti a vas beépülését, akkor is, ha már nem kell belőle több),
  • növelheti a húgysavszintet.

De mégis! Mennyi C-vitamin fogyasztása javasolt? 

Ez a kérdés a lehető legnehezebben meghatározható, komoly viták zajlanak a mai napig neves orvosok közt az ügyben. A hagyományos medicina szerint napi 60-80 mg bőven elég. A legtöbb C-vitamin tabletta ezért 100 mg-os adagot tartalmaz. Ezzel szemben mások, például a Nobel-díjas Linus Pauling szerint naponta több ezer milligrammnyi C-vitamin is fogyasztható. A szív- és érrendszeri betegségek kezelésében számos esetben olvashatsz arról, hogy jót tesz a magas dózisú C-vitamin a kezelés ideje alatt. 

Azt tudom, hogy amikor mi betegek vagyunk, napi 4-6000 mg C-vitamint fogyasztunk néhány napig. Ez a nagy löket segít abban, hogy a vírusok ne tudják hatékonyan támadni a szervezetünket. 

Ráadásul a dózis kiválasztásánál arra is figyelni kell, hogy miből is készül az a C-vitamin. A természetben előforduló C-vitaminnak ugyanaz a képlete, mint a mesterségesen előállítottnak. A felszívódás azonban nem ugyanaz. A természetes alapanyagból készített C-vitamin sokkal jobban és hatékonyabban szívódik fel, ezért már kisebb adag is megfelelő, akár 500 mg-os dózisban is szedhető. Ezért figyelj oda, hogy milyen C-vitamint szedsz! Az egyéves kiszerelésben kapható C-vitaminnak például pont ez az előnye: természetes módon kivont C-vitamint tartalmaz, ami könnyen és hatékonyan felszívódva védi az egészségedet. 

És hogy tudd, mi alakulhat ki benned, ha nem fogyasztasz elég C-vitamint, nézzük csak, milyen konkrét betegségek kialakulásában játszhat közre a C-vitamin hiánya? Fontos: ez a felsorolás nem jelenti azt, hogy mindenképp kialakulhatnak ezek a betegségek, ha nem szedsz elég C-vitamint. Csupán egy figyelemfelhívás, hogy mi minden lehet a következménye a C-vitaminhiánynak – persze egyéb okokkal karöltve? 

  • bőrbetegségek,
  • cukorbetegség,
  • gyakori megfázás,
  • tüdőbetegségek,
  • Parkonson-kór.

Oszd meg a cikket, ha hasznosnak találtad! 

Ezeken az oldalakon található információk segítettek a cikk megírásában:

http://dietless.hu/c-vitamin-aszkorbinsav-az-alapvitamin/

http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/1877/a-c-vitamin-elonyok-es-artalmak

http://www.tenyek-tevhitek.hu/c-vitamin.htm

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Róbert Hatházy says:

    Igen, tényleg vita folyik. Egyesek szerint a korábbi adag éppen csak annyi C-vitamint jelent, hogy ne legyünk skorbutosak. Emlékeim szerint Pauling hosszú életet élt meg, bár a halála éppenhogy összefüggött a mértéktelen C-vitaminfogyasztás ellenére kialakult prosztatarákjával. Azt azért fontos tisztázni, hogy Pauling Nobel díjainak nincs köze e vitaminhoz…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!