Ha ételallergiás vagy, akkor a lakáson kívüli étkezés garantáltan problémákat jelent. Eleinte nagyobbakat, majd ahogy telik-múlik az idő, egyre kisebbeket. Sőt, a probléma később már nem probléma lesz, hanem napi rutin.
Nemrég találkoztam egy gluténérzékeny hölggyel, aki elkeseredve mondta, hogy csak rizst tud enni. Én néztem rá, hogy miért? Csak háromféle gabonát nem ehetünk gluténérzékenyként. Minden mást igen. Mondtam neki, hogy akkor kezdjünk el beszélgetni, mert az élet korántsem gyászmente gluténérzékenyként. Sőt! Csak kis odafigyelést igényel.
Ennek az odafigyelésnek köszönhető, hogy nemrég én is felfedeztem a Tökmag vegán bisztrót. Egy gluténérzékenyeket és gluténmentes étkezést folytatókat tömörítő csoportban ajánlotta egy Sorstársam. A bisztró kifejezetten jó helyen van, Budapesten a Jászai Mari tértől nem messze, a Hollán Ernő utcában.
A nevéhez hűen egy kis édes, aranyos bisztró. Bent is van egy-két ülőhely, de alapvetően az edd meg, vidd el és gyere vissza elvet követik. Ha szép az idő és ki lehet ülni az utcára, akkor összecsukható faszékeken fogyaszthatod el a burgered, mint ahogy én is tettem. Az őszi nap utolsó sugarait nem hagyhattam ki én sem.
De akkor nézzük, milyen is a Tökmag vegán bisztró?
Az étlap valódi food street bisztróhoz illően kellően szolíd, időnként változó. Az az igazság, hogy nem kell sokféle étel a menüre. Csak összezavarja az embereket, ráadásul az anyagbeszerzéssel is gondok lehetnek. A Tökmag vegán bisztróban is van kétféle leves, három-négyféle szendvics és három-négyféle burger. Ez bőven elég választék. A leveseket, a szendvicseket és a burgereket is időről időre változtatják. A változtatás alapja az idény. Most éppen cukkini-idény van, ezért én is kipróbáltam egy újdonságot, a cukkinis burgert. Jól néz ki, ugye? De nemcsak jó, hanem finom is volt.
A tulajdonossal beszélgetve megtudtam, hogy a konyha teljesen gluténmentes. Helyben sütik a bucit a szendvicsekhez és a burgerekhez. A bisztróban lehet választani teljes kiőrlésű lisztből készült bucikat is. Ezeket máshol készítik, onnan hozzák napról napra. Ez remek, mert így a sütésnél nincs keresztszennyeződés. A szendvicsek készítésénél pedig jóval könnyebb erre odafigyelni. Így egyáltalán nem gond az, ha valaki gluténérzékeny. Egyszerűen csak szólnod kell a rendeléskor, hogy gluténmentes verziót kérsz.
De nézzük, mi van a két fél buci között! Valódi zöldségből készült roppant finom vegán készítmény. A cukkini fasírt mellett grillezett cukkinit is találtam a szendvicsben. A kétféle szósz miatt remek állagú burgert kóstolhattam. A többi zöldség is finom, friss és ízletes volt. A rukkola friss, a paradicsom is megfelelő minőségű. A szósznál jelezték, hogy picit csípős lesz. Mondtam, hogy akkor hadd szóljon, mert egy kis csípős csak jót tesz. Jót is tett az ételnek. Kifejezetten ízletes volt minden. Ráadásul a fa evőeszköz és a papír újrahasznosított anyagból készült burgertálca is tökéletesen illik a hely hangulatához.
Hogy visszamegyek-e enni a Tökmag vegán bisztróba? Naná!
Hogy ajánlom-e másoknak? Naná!
Akinek:
- fontos az, hogy egészséges ételt egyen,
- gluténmentes étkezést kell folytatni,
- a vegán életmód az élete,
mindenképp menjen el legalább egyszer és kóstolja meg a Tökmag vegán bisztró burgerét. Mert finom!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: