Update: 2018. december 22-én a hely bezárt!
Ha lehet valamire azt mondani, hogy valóban kellemes csalódás, akkor a Veggie-re mondhatom bátran: kellemes csalódás volt, a szó pozitív értelmében.
Meglehetősen régen volt, hogy a környéken járva néztem ezt a helyet: Mannatural volt akkoriban a neve, ha jól emlékszem. Akkor is a jelenlegi helyén, Budapesten, az V. kerületben a Garibaldi utcában volt. Számos alkalommal elmentem az ajtaja előtt az utcán, azonban olyan illatok szűrődtek ki, amik számomra roppant kellemetlenek voltak. Úgy döntöttem, hogy nem megyek be.
A párom mondta többször is, hogy próbáljam meg. Vegetáriánus vagyok, így nem tudok mindig mindenhol enni. Ráadásul a nyers vegán koszt gluténmentes. Legalábbis a klasszikus nyers vegán konyha nem használ fel gluténmentes alapanyagot.
Éppen ezért, amikor gluténmentes étkezésről kezdtem el blogolni magyarul és elkészítettem Budapestről az angol nyelvű gluténmentes, vegetáriánus útikalauzt, akkor is időbe telt, mire rávettem magam: bemegyek a Veggie-be. Időközben eltelt néhány év a Mannatural feliratot már hiába kerestem – és be kell valljam, nemcsak a név változott, hanem az ajtón kiszűrődő illatok is.
Az az igazság, hogy nem akarok másoknak ajánlani olyan éttermet, ahova nem szívesen megyek be. Ezért volt a hosszú ideig tartó hezitálás. Valahogy az sem tudott meggyőzni, hogy Steiner Kristóf is lelkesen írt arról, hogy vegán vendégeit rendszeresen hozta ide. De végre úgy mentem el az étterem előtt, hogy semmi kellemetlen illat nem fogadott – pedig nekem elég érzékeny orrom van.
Ez volt az a pillanat, amikor elkezdődött egy új fejezet az életemben – legalábbis ami a Veggie-hez való hozzáállásomat jelenti. Ráadásul egy kedves mosoly fogadott, ami valahonnan ismerős volt. Szerencsére kiderült, hogy egy másik, gluténmentes étteremből ismerjük már egymást a kiszolgáló pultban mosolygó hölggyel, ahol szintén törzsevő voltam. Nem tudom, mi győzött meg. Az ismerős arc, vagy a frissen vágott zöldségek illata.
Úgy döntöttem, belevágok. rendeltem, ettem. Az étel remek volt. De tényleg. Az az igazság, hogy a zöldség mellé tálalt aszalt gyümölcsökből összeállított vegán kenyérke pedig a kedvenceim közé tartozik.
Ráadásul mindig van választék. Hétköznaponként menü várja a vendégeket, de azon túl is lehet választani. A nyers vegán konyha hívőinek nem mondok újdonságot azzal, hogy leves helyett gyümölcsökből és zöldségekből készített levet kínálnak. Finom, tápláló, vitaminbomba.
És ami az édes szájúaknak a lényeges: nagyon finom sütiket is lehet választani. Akár a menühöz, akár csak úgy. Ráadásul ezek is vegán édességek. Így hozzáadott cukrot nem tartalmaznak. Az összetevők miatt azonban sokkal lassabban szívódnak fel, mint a hagyományos cukrászatok termékei.
A kifejezetten kellemes gasztronómiai élményeknek köszönhetően rendszeresen visszajárok a Veggie-be. Az elmúlt időszakban szépen lassan rászoktam az étterem ízeire. Sőt, mondhatom: törzsevő lettem.
Azt hiszem, ezek után az ítélet teljesen egyértelmű: nagyon magas pontszámot adok a Vegginek és mindenkinek ajánlom, aki szereti a nyers vegán kosztot.
A végén a meglepetés: nemrégiben újították fel, nagyon kellemes belsőt adva a helynek. Ez még egy ok, hogy minél többen menjenek oda enni.
Facebook oldal: https://www.facebook.com/VeggieRawBistro/
Honlap: http://www.veggiebisztro.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: