Ezt a mondatot szüleim meglehetősen sokszor mondták gyerekkoromban. Pedig én ettem. De tényleg. Annyit, amennyire szükségem volt, de valami miatt mégsem híztam meg. 14 éves korom körül gyorsan meg is nőttem, így erre is rá lehetett fogni, miért nem hízom meg. Meg voltam még mindenféle családi legendák arról, hogy milyen szikár volt az egyik dédanyám.
Vékony voltam világ életemben, de ez engem valahogy nem zavart. Inkább az, hogy emiatt a többiek csúfoltak. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással. Amikor csúfolják a másikat, nem gondolkodnak, hogy megbántják, nem bántják. Nemrégen a metróban a mozgólépcsőkön láttam olyan plakátot, ami a gyerekek egymás közti csúfolódására hívja fel a figyelmet. Igaz, ott a közösségi médiával kapcsolatosan. Az én gyerekkoromban facebook még nem volt, akkor simán a hátam mögött beszéltek arról, hogy milyen gebe vagyok. A bevállalósabbja a szemembe is mondta.
Valami miatt az az elvárás, hogy legyen „hús” a gyereken. Egy gyereken meg csak akkor van „hús”, ha eszik. Így aztán jöttek gyerekkoromban a különböző szülői intések.
- Egyél már!
- Miért nem eszed meg a levest???
- Mindent meg kell enned, amit kiteszünk a tányérra!
Ismerős? Ha vékony a gyereked és ilyen mondatokkal próbálod rávenni, hogy egyen, annak egy eredménye lesz: megutálja az evést.
Számomra az evés nem gasztronómiai élvezet. Egyszerűen kell az élethez. És soha életemben nem volt élvezet. Most már tudom, hogy miért. Mert én akkor is gluténérzékeny voltam, csak NEM TUDTAM RÓLA! És a szüleim sem tudtak róla.
A mai napig emlékszem rá, hogy gyerekkoromban mennyiszer voltunk orvosnál azzal, hogy „nem hízik a gyerek”. Igen, nem hízik a gyerek. Mert nem tudott hízni a gyerek a sok gluténtartalmú ételtől, amit nem tudott feldolgozni a szervezetem.
És erre mit csináltak az orvosok? Étvágyjavítót adtak, merthogy a gyereknek nincs étvágya. Már elnézést. Annyit, amennyire szükség volt, ettem. De kedves szülők! Ha a gyermeketek gluténérzékeny, akkor evés után fáj és görcsöl a hasa, hasmenése van és nincs kellemes élménye az étkezéssel kapcsolatosan. Ezek után miért enne jó étvággyal a gyerek?
Egy idő után jött a Béres Csepp. Hízni ettől sem híztam, de legalább elálmosodtam tőle. Mert a Béres Csepp nem arra való, hogy az ember lánya hízni kezdjen tőle.
Nem tudom, hogy az orvosok közt a gyerekkoromban mennyire volt ismert a gluténérzékenység, mint betegség. Most már szerencsére sokan beszélnek róla.
Tudom, hogy a magyar lakosság 40%-a, a gyerekek %-a elhízott. DE: vannak gyerekek, akik nem tudnak meghízni. Nem az a mód, hogy tömjük őket kajával. Egy egyszerű vérvizsgálattal ki lehet mutatni a gluténérzékenységet! Van genetikai vizsgálat is, ami a születési gluténérzékenységet mutatja ki. Igaz, ezt a társadalombiztosítás nem finanszírozza.
Ha sokat vittek gyerekkorodban az szüleid orvoshoz ezzel a felkiáltással: „Segítség, nem hízik a gyerekem”, vagy a Te gyereked nem akar hízni semmiféle vajákolástól, gondolkodj el a fentieken. Voltál már gluténérzékenység vizsgálaton? Vitted már a gyereked ilyen vizsgálatra?
Szívesen! 🙂 Pontosan ezért kezdtem el írni ezt a blogot, hogy felhívjam erre a figyelmet. Sok oka lehet valóban a kóros soványságnak, ez csak az egyik, de érdemes rá figyelni.
Pont ezen gondolkozom mostanság. Tény, a testalkat genetika is, de a gluténérzékenység is. 170 centimhez 44-45 kiló vagyok. A fiam 195 centihez 60. Tünetei ugyan nincsenek, de nekem is csak egy éve, 43 évesen kezdődtek. Röviden: köszönöm a megerősítést.